~Elfelejtettem bemutatkozni…És akkor meg mi
van?!Vagy… Nem! Az kizárt! ~
Nemtörődöm módon rántja meg a vállát, de gyertyaláng
gyúlik abban a morcos agyban.
- Ééén, megölöm! Csak legyek jobban! – fenyegetőzik
hangosan. Pillanatnyilag a komornyiknak intézte a szavait. – Ne szórakozzanak
velem! Megváltoztam, nem tűröm azt, ha az orromnál fogva vezetnek. Társalkodó nő? Hány vendég van nálunk?
Vendégeskedik itt egyáltalán valaki? És
ugyan már, nézze el nekem, ha szarok pillanatnyilag az illemre és etikettre,
mintha nem tudná miért menekültem el innen! Ne… ne csintalankodjon itt nekem! –
rángatta meg magatehetetlenül a kötelékeit. A fejét dühösen ejtette a vissza a
párnára.
- Amúgy meg, utálok fenyegetőzni, de ha nem engedik
be az állatot és nem hagyják békén a birtok területén kívül és belül, mindenki,
aki a közelébe ment, egyenként fogok kivéreztetni, miután végre elszabadultam
innen! – szűrte a fogai között. – Ne merjék megkísérelni, leszerszámozni, amúgy
sem fogja hagyni magát.
Ettoin szó nélkül tűrte az úrfi kirohanását, bár
minden szót, parancsot megjegyzett, hogy később, amelyet arra érdemesnek
találtatnak, azt kövessék is, ekként például a csődörre vonatkozó utasításokat
is. Ám válaszolni nem méltóztatott az ifjú hímnek.
Yzarr elgyötörten fordult oldalra az ajtó irányába.
Utálta magát ezért és mindenért. Ami lett belőle és úgy érzi, hogy az egész
világ ellene fordult.
~ Ki akarok menni az erkélyre~
Beletörődötten túrja fejét a párnába. Könnyed
huppanásra lesz figyelmes, de nem igazán mer mozdulni, nem számít arra, hogy a
komornyik ült volna le mellé, ráadásul ez a valami vagy valaki még morrant is
miután feljött az ágyra, érdeklődve pillant a lábfejénél előbukkanó
ezüstszürke, értelmes zöld szemű macskára.
~Nagyszerű a vénasszony, még macskákra is szert
tett…~
Csöndben figyeli az állatot. Aki egy jóleső
nyújtózkodás után végig dörgölőzik Yzarr fedetlen hasán, egészen a nyakáig majd
összegömbölyödik a hím nyaka alatt. Halk ajtócsukódásra lesz figyelmes,
távozott a komornyik, szinte az ének felhangzásával egy időben. Óvatosan fordul
meg, nem hiszi , hogy ez az ő szórakoztatása végett van, aztán elképedve veszi észre a hószín hajat. A szíve
nagyot dobban.
~ Nem… nem lehet ő…~
Hallgatja a dalt és elmerül annak a szomorúságában.
Ha nem is pont ezt, de hasonlót érez ő is. Lehunyja a szemét és látja maga
előtt, az első estét amikor találkozott Athreával.
~ Egy démon voltam akkor, s most, jobb vagyok? Nem,
egy ördög s ő, mit tettem vele?! Elferdítettem, majdnem. Remélem, megmenekült
attól a sorstól amit én rá szabtam volna. Nem érdemelte ezt meg. ~
Nyújtózkodva bár, de a tenyerébe tudja temetni az
arcát. Háton fekszik és összeszorult torokkal hallgatja a dalt, ami talán már a
végéhez közeledik. Hideg tappancsokat érez a mellkasán, s ezzel egy időben
meleg szőrős puhaság telepedik rá. Nincs ereje elhajtani az állatot. Az álom, megint elnyomta.
Képek peregnek le a szeme előtt, amint
gyomorszájon vág egy nőt… Játszik vele, próbálja elidegeníteni magától, de csak
azt látja a szemében, hogy inkább vele lenne, s hozzá dörgölőzne, mint ez a
macska, aki itt fekszik rajta.
- Szeretett téged te marha! – pattannak ki a szemei,
s morogva veszi tudomásul, hogy éhes, és már rég nem dél körül van, ismét a
lemenő nap fénye süt be az ablakon. A macska lába közt fekszik. Aki a iménti
kirohanástól értetlenkedve mered a férfire. – Sicc onnan te! Hallod! –
kényelmetlenül érezte magát, hiszen az – az állat túl közel volt a nemesebbik
szervéhez, akár ki is herélheti egyetlen meggondolatlan mozdulattal.
Nyújtózkodik, és máris Yzarrba mélyeszti a körmeit és volt nincs… gyerek, na
nem mintha akarna.
Nyílik az ajtó és a komornyik lép be rajta két
terítékkel s egy mozgatható asztallal.
Valamint két őr.
- A Nagyasszony társaságot küldött magának. – feleli
a komornyik. Az őrök, eközben mindent úgy intéznek, hogy mire az asztal
felállt, Yzarr úgy legyen kikötözve az asztalhoz, hogy legyen némi mozgás tere.
- Nagyszerű, pizsamában vacsorázzak?! Micsoda
megaláztatás! – vakkantotta oda a három szolgának. Egyébként volt leves is az
asztalon, tálak, poharak, de csak a Yzarral ellentétes oldalon voltak
evőeszközök. Tört krumpli és sült, mártás és valami csokoládés édesség is. összeszorult a torka,
amikor felfedezte a gyerekkori kedvencét az utolsó fogásban.
- És akkor még én rendelkezem etikett terén annyi
érzékkel mint egy fatuskó! Nagyszerű! – ordította ki az ajtón keresztül, amit
még az ajtón kívül állók is nagyon jól hallhattak. Megtörten támaszkodott
tenyerébe. a két őr a szoba sarkában állt, figyelve a hím minden mozdulatára.
Eközben, egy levél érkezett, a szomszédos szobába a
nap folyamán. A ház Úrnője azt kérte a nősténytől, hogy ha teheti vacsorázzon
esténként a férfivel, s legyen a társasága, hogy ne legyen olyan egyedül.
Shyara a délutánja egy részét
naplóírással töltötte, melynek eredménye egy terjedelmes kis szöveg lett.
~ Surra cica eltekergett. Nem tudom, hova, de az biztos, hogy nem hagytam kint az erkélyen. Szép kis gazdi vagyok, hagyom, hogy a macskám kámforrá váljon! Jó, azt mondjuk meg kell hagyni, hogy nem egy elveszős jószág… ha akar, bárhonnan visszatalál, kétlem, hogy fél nap alatt baja esne. Ha estig nem kerül meg, akkor azért szólok Ettoinnak, nem látta-e…
Ha már Ettoinnál járunk… gyanús nekem az a komornyik. Épp az imént járt itt, átadott egy levelet. Mindjárt kibontom, csak még nem tettem túl magam az öreg különös arckifejezésén. Mintha kissé feljebb görbült volna a szája szeglete, mikor bejött, én pedig albínó legyek, ha tudom, min somolygott!
Nos, lássuk azt a levelet!~~
Shyara kis ügyetlenkedés árán kibontotta szerzeményét, átfutotta a szöveget, és kissé lesápadt, vélhetően a haragtól. Sebesen folytatta a körmölést.
~~Vacsora?! VELE?! Nincs az az ist… hogy az a…! Nem elég, hogy ide küldtek, ápoljam… Éjszaka még a macskám is felriaszt, mert hallja, hogy az a hím nyűglődik, én pedig bolond fruskaként a fél éjemet rááldozom, mire végre képes vagyok megnyugtatni! Azután persze az egész napom felborul, de hát ki az, aki nem sínyli meg a kitartó mágiahasználatot? Ilyenkor örülök, hogy nem foglalkozom ártásokkal, úgy hírlik, azok még kimerítőbbek. Óh, pedig de lenne ötletem, hogy ki ellen használjam!~~
Mielőtt pontosította volna, hogy atyja iránt érez ily heves haragot, inkább összekócolódott tincseit kezdte el tépkedni, s hosszasan fésülte, kefélte, mire a fényes fehér szálak újra simán és egyenesen hulltak a hátára. Lófarokba fogta, majd összecsavarta a tarkóján. Szobalány segítségét nem igényelte, a hajával szeretett ő maga bajlódni. Csupán akkor kérte a szolgálókat, hogy töltsenek fel egy dézsát meleg vízzel, mikor fürdeni kívánt, ám mosakodás közben kiküldte őket.
Jó ideig elpancsolt a vízben, igyekezett pihenni, s végül valóban felfrissülve lépett ki a dézsából. Haja nem lett vizes, arra ügyelt; s miután felöltözött, úgy döntött, tesz egy apró sétát a kertben.
Odakint hosszasan bóklászott, s csupán Ettoin látta, hogy a kis nőstény ideje nagy részét bizony egy heves és büszke csődör kitartó figyelésével töltötte.
Shyara kontyában már egy apró, halványlila hajnalka díszelgett, mikor visszatért a szobájába, csak hogy kis idő múltán a komornyik kopogása figyelmeztesse a vacsora idejére.
Nagyon sóhajtott, naplójába firkantott egy rövid ~~ Nemszeretnéééém! ~~ kiáltást, megtekintette magát a tükörben, majd váratlan gondolattól vezérelve a hajkeféjéért nyúlt, s csuklójára tekerve a fába hurkolt zsineget, magával vitte.
~ Surra cica eltekergett. Nem tudom, hova, de az biztos, hogy nem hagytam kint az erkélyen. Szép kis gazdi vagyok, hagyom, hogy a macskám kámforrá váljon! Jó, azt mondjuk meg kell hagyni, hogy nem egy elveszős jószág… ha akar, bárhonnan visszatalál, kétlem, hogy fél nap alatt baja esne. Ha estig nem kerül meg, akkor azért szólok Ettoinnak, nem látta-e…
Ha már Ettoinnál járunk… gyanús nekem az a komornyik. Épp az imént járt itt, átadott egy levelet. Mindjárt kibontom, csak még nem tettem túl magam az öreg különös arckifejezésén. Mintha kissé feljebb görbült volna a szája szeglete, mikor bejött, én pedig albínó legyek, ha tudom, min somolygott!
Nos, lássuk azt a levelet!~~
Shyara kis ügyetlenkedés árán kibontotta szerzeményét, átfutotta a szöveget, és kissé lesápadt, vélhetően a haragtól. Sebesen folytatta a körmölést.
~~Vacsora?! VELE?! Nincs az az ist… hogy az a…! Nem elég, hogy ide küldtek, ápoljam… Éjszaka még a macskám is felriaszt, mert hallja, hogy az a hím nyűglődik, én pedig bolond fruskaként a fél éjemet rááldozom, mire végre képes vagyok megnyugtatni! Azután persze az egész napom felborul, de hát ki az, aki nem sínyli meg a kitartó mágiahasználatot? Ilyenkor örülök, hogy nem foglalkozom ártásokkal, úgy hírlik, azok még kimerítőbbek. Óh, pedig de lenne ötletem, hogy ki ellen használjam!~~
Mielőtt pontosította volna, hogy atyja iránt érez ily heves haragot, inkább összekócolódott tincseit kezdte el tépkedni, s hosszasan fésülte, kefélte, mire a fényes fehér szálak újra simán és egyenesen hulltak a hátára. Lófarokba fogta, majd összecsavarta a tarkóján. Szobalány segítségét nem igényelte, a hajával szeretett ő maga bajlódni. Csupán akkor kérte a szolgálókat, hogy töltsenek fel egy dézsát meleg vízzel, mikor fürdeni kívánt, ám mosakodás közben kiküldte őket.
Jó ideig elpancsolt a vízben, igyekezett pihenni, s végül valóban felfrissülve lépett ki a dézsából. Haja nem lett vizes, arra ügyelt; s miután felöltözött, úgy döntött, tesz egy apró sétát a kertben.
Odakint hosszasan bóklászott, s csupán Ettoin látta, hogy a kis nőstény ideje nagy részét bizony egy heves és büszke csődör kitartó figyelésével töltötte.
Shyara kontyában már egy apró, halványlila hajnalka díszelgett, mikor visszatért a szobájába, csak hogy kis idő múltán a komornyik kopogása figyelmeztesse a vacsora idejére.
Nagyon sóhajtott, naplójába firkantott egy rövid ~~ Nemszeretnéééém! ~~ kiáltást, megtekintette magát a tükörben, majd váratlan gondolattól vezérelve a hajkeféjéért nyúlt, s csuklójára tekerve a fába hurkolt zsineget, magával vitte.
Yzarr szobájába érve aztán némi
szégyentől vezérelve öltött sötétebb árnyalatot bájos arca, míg a hímet
átkötözték a vacsorához. Őt magát is sértette ez a bánásmód, megalázónak
tartotta, ahogy a másikkal bántak, bár megértette az óvatosságot. Mégis, azt kívánta,
bár lehetne más megoldást találni erre a helyzetre.
A hím dühkitörését most először szinte
már jogosnak is érezte, ám ez nem jelentett semmit. Azt leszámítva persze, hogy
már az érkezése utáni második percben paprikásabb volt a hangulata, mint amilyet
szeretett volna.
Végigmérte a terítéket, s megállapította, hogy a hímnek nem lesz szüksége késre; ám a mártás és a csokoládés finomság nem ehető kézzel… bosszúsan vonta fel a szemöldökét, s hűvös hangon kérdezett.
- Ettoin… magának mi hiányzik az asztalról?
A hím végignézett az ételeken, s értetlenül pillantott a leányra.
- Esetleg kenyér a mártáshoz? – kérdezte, bár hanglejtése mintha némi élcelődést is rejtett volna. Nem volt ő olyan ártatlan, mint amilyennek tűnni akart. Shyara fáradt bosszússággal sóhajtott fel.
- Nézze… – kezdte halk, visszafogott haragról árulkodó hangon. - A leves könnyen iható, nincsenek benne nagy darabok. A krumpli kézzel-lábbal elfogyasztható, legyen, hergeljék csak tovább a gazdájukat, ha élvezik… de megmondaná, hogy kanál nélkül hogyan lehet pudingot enni?
Az idős hím figyelmeztető pillantást küldött felé.
- Kisasszony, tudja jól, mi volt az úrnő utasítása, ezt senki nem bírálhatja fe…- Shyara kifakadása azonban félbeszakította a mondatot.
- Próbált már úgy békét kötni valakivel, hogy folyamatosan sértegette? Kétlem, ugyanis mindenki tudja, hogy esélytelen. Úgyhogy legyenek szívesek, és adjanak neki egy kanalat!
Mikor Ettoin nem mozdult, Shyara úgy tett, mint aki mindjárt szétkarmolja a saját arcát.
- Ne mondják, hogy egy kanállal is képes gyilkolni, mert esküszöm…~Sikítófrászt kapok.~ fejezte be gondolatban a mondatot, miközben látványosan mély levegőt vett, s egyre növekvő hangerejéből visszább vett. Szinte már fáradtnak, beletörődőnek tűnt, látva, hogy az őrök beszédes pillantást váltanak. ~jó, értem én.. egy hajtű után már semmi sem biztos~, gondolta.
- Tudják, mit? Kifelé. És vigyék ezeket is… - markolta fel, majd nyomta a komornyik kezébe saját evőeszközeit, s kedvetlenül rogyott le a székre, várva, hogy mindenki távozzon. Mivel pár másodpercig semmi nem történt, felpillantott, majd felmordult.
Végigmérte a terítéket, s megállapította, hogy a hímnek nem lesz szüksége késre; ám a mártás és a csokoládés finomság nem ehető kézzel… bosszúsan vonta fel a szemöldökét, s hűvös hangon kérdezett.
- Ettoin… magának mi hiányzik az asztalról?
A hím végignézett az ételeken, s értetlenül pillantott a leányra.
- Esetleg kenyér a mártáshoz? – kérdezte, bár hanglejtése mintha némi élcelődést is rejtett volna. Nem volt ő olyan ártatlan, mint amilyennek tűnni akart. Shyara fáradt bosszússággal sóhajtott fel.
- Nézze… – kezdte halk, visszafogott haragról árulkodó hangon. - A leves könnyen iható, nincsenek benne nagy darabok. A krumpli kézzel-lábbal elfogyasztható, legyen, hergeljék csak tovább a gazdájukat, ha élvezik… de megmondaná, hogy kanál nélkül hogyan lehet pudingot enni?
Az idős hím figyelmeztető pillantást küldött felé.
- Kisasszony, tudja jól, mi volt az úrnő utasítása, ezt senki nem bírálhatja fe…- Shyara kifakadása azonban félbeszakította a mondatot.
- Próbált már úgy békét kötni valakivel, hogy folyamatosan sértegette? Kétlem, ugyanis mindenki tudja, hogy esélytelen. Úgyhogy legyenek szívesek, és adjanak neki egy kanalat!
Mikor Ettoin nem mozdult, Shyara úgy tett, mint aki mindjárt szétkarmolja a saját arcát.
- Ne mondják, hogy egy kanállal is képes gyilkolni, mert esküszöm…~Sikítófrászt kapok.~ fejezte be gondolatban a mondatot, miközben látványosan mély levegőt vett, s egyre növekvő hangerejéből visszább vett. Szinte már fáradtnak, beletörődőnek tűnt, látva, hogy az őrök beszédes pillantást váltanak. ~jó, értem én.. egy hajtű után már semmi sem biztos~, gondolta.
- Tudják, mit? Kifelé. És vigyék ezeket is… - markolta fel, majd nyomta a komornyik kezébe saját evőeszközeit, s kedvetlenül rogyott le a székre, várva, hogy mindenki távozzon. Mivel pár másodpercig semmi nem történt, felpillantott, majd felmordult.
- Odáig rendben van, hogy az estéimet
itt kell töltenem.. elfogadom, - tárta szét karját megadóan - ez az úrnő óhaja,
ám legyen. De azt senki ne várja tőlem, hogy két mulya, szájtáti őr
jelenlétében még jó étvággyal is falatozzam, mert ha nem hordják el azt az
egyenruhás ülepüket, esküszöm, hajpakolást csinálok a levesemből. Maguknak –
tette hozzá gyilkosan komoly hangon, majd szinte énekelve folytatta.
- Úgyhogy ki-fe-léééé…. -
- Úgyhogy ki-fe-léééé…. -
Hogy az őrök mit gondoltak, az senkit
nem érdekel. A komornyik szenvtelen derűvel hajtotta meg magát a két fiatal
felé, s maga előtt terelve az őröket, távozott végre.
Shyara fáradtan sóhajtott, s visszafordult az asztalhoz. Nem nézett, nem mert a hímre nézni sajátos kis magánszáma után.
Shyara fáradtan sóhajtott, s visszafordult az asztalhoz. Nem nézett, nem mert a hímre nézni sajátos kis magánszáma után.
* Egy alig hallható sóhaj kíséretében emelte fel a
tekintetét a nőre. Meglepte a kérdés, érdeklődve dőlt hátra a karfás székben,
már rég eldöntötte, hogy csak a levest fogja fogyasztani. Hiába volt éhes nem
merte megkockáztatni, hogy túlterhelje a gyomrát. Kifejezéstelen arccal
hallgatta végig a komornyik válaszát, és ha valóban tudna a tekintetével ölni,
akkor már rég felnyársalta volna a mellette álló hímet. Ami viszont a
bánásmódnál is jobban meglepte az-az ahogyan a kis nőstény felpaprikázódott a
hím kiszolgálását látva. Már épp szóra
nyitotta volna a száját, hogy közölje, fölösleges a hajcihő, nem ér annyit a
dolog, hiszen az elmúlt években hozzá szokott ahhoz, hogy nem szolgálják ki és
mindent magának intéz. Látott értelmet a nőstény szavaiban, s igazat is adott
neki abban, hogy így nem fog egyhamar lenyugodni.
„- Ne mondják, hogy
egy kanállal is képes gyilkolni, mert esküszöm…” – egy halk
kuncogás kelt életre Yzarr ajkáról ami hamar el is halt, s rendezte az
arcvonásait, csodálkozva nézett körbe a szobában állókon, remélte, hogy nem
vette észre senki sem az iménti reakcióját.
„- Tudják, mit? Kifelé. És vigyék ezeket is…”
– megpróbálta egy kis köhécseléssel magára vonni a figyelmet, de úgy tűnt, őt
most figyelmen kívül hagyták. Mindenki a nőstény kirohanásával volt
elfoglalva. Eközben észrevétlenül ugrott
fel Yzarr ölébe a macska aki eddig az ágyon volt elbújva.
~ Szervusz, kis szőrős, bezzeg te szabadon járhatsz,
kelhetsz és cserkészheted be a prédádat…~
A világ minden kincséért sem szólalt volna meg
hangosan, még elárulná magát, hogy kedveli az állatot, bár az is nagy szó, hogy
hagyja, hogy a közelébe jöjjön. A szőrös állat tett néhány kört Yzarr ölében és
dorombolva foglalt helyet ott.
„- Odáig rendben van,
hogy az estéimet itt kell töltenem.. Elfogadom, - tárta szét karját megadóan -
ez az úrnő óhaja, ám legyen. De azt senki ne várja tőlem, hogy két mulya,
szájtáti őr jelenlétében még jó étvággyal is falatozzam, mert ha nem hordják el
azt az egyenruhás ülepüket, esküszöm, hajpakolást csinálok a levesemből.
Maguknak”
- egy szívből jövő kacaj hagyta el a hím
torkát, elképzelte, ahogyan megcsinálja a kis nőstény, ezek után képes volt
kinézni belőle.
Hallotta Yzarr kacaját, s kissé meg is lepődött rajta.Nem tudta eldönteni, hogy rajta nevet-e, vagy a sajátos fenyegetésén. Utólag végiggondolva azonban rá kellett jönnie,hogy lényegtelen is, hiszen mindkettőnek megvolt a maga mulatságos része.
Hogy Yzarr megrendült-e hogy kiálltak mellette? Nem, csak felkeltették a kíváncsiságát. Ám, hamar rendezte az arcvonásait és amennyire engedték a kötelek úgy dőlt hátra a székben és ejtette rá a támlára a fejét. Bár a nőstény nem nézett rá, miután kifáradt a kis társaság, a hím mégis követte a tekintetével. A hófehér kontyba fogott hajat figyelte, s a hajnalkát a nőstény hajában. A törékeny testet és a dühös arcot.
Hallotta Yzarr kacaját, s kissé meg is lepődött rajta.Nem tudta eldönteni, hogy rajta nevet-e, vagy a sajátos fenyegetésén. Utólag végiggondolva azonban rá kellett jönnie,hogy lényegtelen is, hiszen mindkettőnek megvolt a maga mulatságos része.
Hogy Yzarr megrendült-e hogy kiálltak mellette? Nem, csak felkeltették a kíváncsiságát. Ám, hamar rendezte az arcvonásait és amennyire engedték a kötelek úgy dőlt hátra a székben és ejtette rá a támlára a fejét. Bár a nőstény nem nézett rá, miután kifáradt a kis társaság, a hím mégis követte a tekintetével. A hófehér kontyba fogott hajat figyelte, s a hajnalkát a nőstény hajában. A törékeny testet és a dühös arcot.
~ Csak, nehogy elbőgje magát itt nekem… Vagy
elájuljon a nagy erőfeszítéstől…~ Gúnyolódott magában, hiszen jól tudta, hogy
ezek a fehérnépek, akik udvarokban nevelkedtek ügyes színjátszók. Neem, sírás
azért nem kerülgette Shyarát, , de lehet hogy haragos pillantást kapott volna a
hím válaszul, ha a lány hallotta volna annak gondolatait. Vagy csupán egy
durcás nyelvnyújtást, ki tudja?
Ám Yzarr valóban nem tudhatta, hogy mennyi igaz abból, amit a nőstény arcán látott. Kicsit előrébb hajolt és úgy pillantott a nőstényre. A hím bizalmas közelebb hajolására Shyara egy icipicit hátrébb húzódott, mivel meglepte a gesztus, de ettől függetlenül figyelmesen hallgatta a másik mondanivalóját.
Ám Yzarr valóban nem tudhatta, hogy mennyi igaz abból, amit a nőstény arcán látott. Kicsit előrébb hajolt és úgy pillantott a nőstényre. A hím bizalmas közelebb hajolására Shyara egy icipicit hátrébb húzódott, mivel meglepte a gesztus, de ettől függetlenül figyelmesen hallgatta a másik mondanivalóját.
- Nagy bátorságra vall, hogy ki mer állni Anyám
parancsa ellen… - halkan szólalt meg a hm, szinte suttogva, már-már egész
bizalmasan közölte. - Ámbár felesleges
úgy étkeznie, ahogyan én teszem. Mégis
be kell, hogy valljam, van benne valami gyerekes, nem gondolja? – hátradőlt és
úgy pillantott végig az ételeken. – Kölyök koromban arra neveltek, hogy hogyan
bánjak a késsel és a villával az étkezésekkor, most pedig ők maguk borítják fel
e szokásaikat és kényszerítenek, ilyetén az evésre… - megereszt egy színpadias
mosolyt majd dob egyet a haján, ismét bele lóg a szemébe néhány tincs. A száját
is igénybe veszi, hogy elfújhassa a zavaró tényezőt.
Shyara felkuncogott a gyerekességről szóló
gondolaton.
- Valóban érdekesek az édesanyja nevelésről alkotott fogalmai. De ne aggódjon... bár kétlem, hogy tenné; egy kis hiszti meg némi tiltakozás, bízom benne, hogy nem elég a fővesztéshez; no meg..láthatta, mennyit értem vele... - sóhajtott fel némi öniróniával, utalva az Yzarráltal emített bátorságra.
~A parancs ellen cselekedni, na az már komolyabb ügy...azt nem is úsznám meg.~ gondolta, majd folytatta a pillanatra félbehagyott gondolatot.
- De legalább van mentségem. Elvégre én vagyok az, akin levezeti a haragját, ha a vacsorával felbosszantják magát, ez pedig nyomós indok a tiltakozásra - érvelt.
- Valóban érdekesek az édesanyja nevelésről alkotott fogalmai. De ne aggódjon... bár kétlem, hogy tenné; egy kis hiszti meg némi tiltakozás, bízom benne, hogy nem elég a fővesztéshez; no meg..láthatta, mennyit értem vele... - sóhajtott fel némi öniróniával, utalva az Yzarráltal emített bátorságra.
~A parancs ellen cselekedni, na az már komolyabb ügy...azt nem is úsznám meg.~ gondolta, majd folytatta a pillanatra félbehagyott gondolatot.
- De legalább van mentségem. Elvégre én vagyok az, akin levezeti a haragját, ha a vacsorával felbosszantják magát, ez pedig nyomós indok a tiltakozásra - érvelt.
((próbáltam befőzögetni a
válaszokat, szerinted jó így?))
- Maga… - nyerítés hallatszott. A hím mondandója félbeszakadt, élénken pillantott ki az erkély irányába. Azután Yzarr érdeklődve tekintett vissza a nőstényre. Majd úgy döntött, végül is mindegy. Egy füttyszó hagyta el az ajkát, mire az ideges paták dobogása abba maradt és szinte már-már az erkély alól lehetett hallani az állat járkálását. Előre dőlt, így a haja talán jótékonyan takarta az elégedett mosolyát. Mégis van valaki, akihez kötődik.
Shyara felkapta a fejét a nyerítésre, majd elmosolyodott.
- Ó, szóval a maga lova? Igen határozott egy jószág. - ha a hím esetleg kérdőn tekintene rá, folytatja.
- Már találkoztunk. Azaz, kissé túlzok. Én néztem őt, ő pedig messziről elkerült- kuncogott fel.
- Maga… - nyerítés hallatszott. A hím mondandója félbeszakadt, élénken pillantott ki az erkély irányába. Azután Yzarr érdeklődve tekintett vissza a nőstényre. Majd úgy döntött, végül is mindegy. Egy füttyszó hagyta el az ajkát, mire az ideges paták dobogása abba maradt és szinte már-már az erkély alól lehetett hallani az állat járkálását. Előre dőlt, így a haja talán jótékonyan takarta az elégedett mosolyát. Mégis van valaki, akihez kötődik.
Shyara felkapta a fejét a nyerítésre, majd elmosolyodott.
- Ó, szóval a maga lova? Igen határozott egy jószág. - ha a hím esetleg kérdőn tekintene rá, folytatja.
- Már találkoztunk. Azaz, kissé túlzok. Én néztem őt, ő pedig messziről elkerült- kuncogott fel.
Helyek:
1.rész
Micsoda hiszti!!! Nagyon jó lett! Még a végén a cicus meg a ló hozza össze őket?! Bár kíváncsi lennék, hogy vacsoráztak meg evőeszköz nélkül? Ja, és kibírták-e röhögés nélkül?
Állati volt szó szerint a cica befészkelése a pasi mellé az ágyba. hihihi Ott volt nagyon!
Hát, mint azt olvashattad, evőeszközökre végül nem volt szükség:D:D