Yzarr
*Cirka háromfős csapat érkezett a birtok területére. Az őrszemek már jelentették, hogy az örökös érkezik, s nem is akárhogyan. Suttogták már az egész házban, hogy az Úrfi végzett az elébe küldött osztaggal, hiszen nem válaszolt a levélre, s csupán csak két legényüknek sikerült elfognia s ide ráncigálnia őt.
*Cirka háromfős csapat érkezett a birtok területére. Az őrszemek már jelentették, hogy az örökös érkezik, s nem is akárhogyan. Suttogták már az egész házban, hogy az Úrfi végzett az elébe küldött osztaggal, hiszen nem válaszolt a levélre, s csupán csak két legényüknek sikerült elfognia s ide ráncigálnia őt.
~ Egek! Már megint visszavisznek oda!~
Rimánkodott magának a hóhajú sötételf két ájulás
között, amikor is épp a hintó bársonyos ülésén feküdt, s fejjel lefelé bámulta
az elsuhanó tájat, ám ebbe is hamar beleszédült. Feltámadt hányingerét nem
fukarkodott megosztani fogva tartóinak egyikével sem. Szégyen, hogy eljutott
idáig. Pedig azt hitte, mit hitte! Remélte, hogy minden köteléket megszakított
a családjával és nem kell vissza térnie ide, ahol gyermekkorának java részét
töltötte. De az! sosem fordulhat elő többet. Nem és nem! Nem házasodik, ha bele
is fog rokkanni. Sípolva vette a
levegőt. Gyanította, hogy eltört néhány bordája és agyrázkódást is kaphatott.
- Anyám azt is mondta, hogy meg kell ölnötök, ha
nem jövök? – morogta az orra alatt, összeszorított fogakkal.
- Nem, ha nem jön a saját lábán, akkor élve, de
lehetőleg cselekvésképtelenül vigyük az Asszonyom elé. – szögezte le a férfi.
Egyedül csak az adott némi jókedvre okot a hintóban fekvő Yzarrnak, hogy
az ellene támadóból öt a saját készítésű csapdáin akadt fenn, négyet fegyvertelené tett, és egykori bajtársának, Doreannak is elláttaa baját, mielőtt teljesen kiütötte volna magát, s
ez a kettő esélyt kapott arra, hogy elfogja őt. Mondjuk, ők sem voltak rózsásabb
helyzetben, mint jómaga.
- Siess már, mert a végén még meghal… - kopogtatta
meg az őr a kocsi tetejét.
- Nem… akarok… oda… vissza… menni… - suttogta
erőtlenül, miközben fájdalmasan visszatornázta magát ülő helyzetbe. Nem kellett
volna. Megszédült és nagyot koppanva érkezett volna a hintó padlójára, ha az őr
nem figyel a foglyára.
- Elájult! Megint! Siess, kifutunk az időből –
ordította holtra váltan Merzgal. Hogyha
meghal az örökös, akkor vele mennek ők is, ezt tudták jól. Semmit sem ért a
többi katona élete, ha hagyják meghalni a Themar vérvonal fejét.
Fireath, aki a bakon ült, a lovak közé csapott.
Kegyetlenül meghajtotta az állatokat, amik habzó szájjal és patakokban folyó
verítékkel tűrték a megpróbáltatást. A Themar család címerét viselő hintő
szélsebesen gurult be a birtok kavicsos útjára.
- Minek tervezték ezek ilyen hosszúra a bekötő
utat?! – kiáltott hátra Fireath kétségbeesetten a hintóban őrködő társának. A nyitott kovácsoltvas kapu arról árulkodott,
hogy jövetelükre már számítottak.
- Gyógyítót, felcsert! Az Úrfi súlyos állapotban
van! – rikoltotta a bakon ülő, amint hallótávon belülre értek. A kocsi kerekei nagyot fékezve álltak meg, s
a gyeplőt behúzó hím lélekszakadva ugrott le a bakról, hogy kiemeljék az
alélt Örököst. Több sebből vérzett s az arca is fel volt puffadva, bizonyára ott
is eltört pár csont. Az egyik a hóna alá
nyúlt, a másik a térdei alatt emelte meg a hatalmas, öntudatlan alakot.
- Gyorsan! – igen csak aggódott a két kézre
kerítő, hogy élve szállítsák le a kezeik között tartott hímet. Hogy az Asszonyság miért nem küldött
gyógyítót is velük, rejtély maradt számára. Nem csak az Úrfi életéért aggódott,
hanem a sajátjáért is.
- Segítsetek! – vakkantotta Merzgal az elébük
érkező szolgák felé, mivel véleménye szerint túl lassan haladtak. Ha valaki tekintete rátévedne a kezeik között
cipelt alakra, egy kegyetlenül megtépázott sötételf férfit látnának - nem adta könnyen
magát. Yzarr több sebből vérzett, az inge, a köpenye a nadrágja több helyen fel vagy
teljesen elszakadt. A mellvértje is valahogy átszakadt. S az amúgy egészséges obszidián bőr valahogy
mégis sápadtan hatott az üde és tiszta, mámorítóan békés környezetben.
- Yzziikééééém! – hallatszott egy idős nő kétségbe
esett sikolya, mely kirángatta a sebesültet a jóleső kábulatból. Yzarr,
mivel megfogyatkozott erejéből többre nem futotta, szemforgatással reagált a
felhangzó becézésre, majd sietve visszaadta magát az önkívületnek. Bármit, csak
nagyanyjával ne kelljen találkoznia.
Helyek:
1.rész
Sziasztok!
Na, megjöttem!
Nagyon tetszik az oldal, jók a képek! Szuper! :)
A történet izgisnek ígérkezik! a gyöngém a választékos szóhasználat, hát itt megkaptam. olvasom tovább, és írogatok. :)
Szia! :D
Már vártalak, hogy mikor tűnsz fel végre :D Örülök,hogy az eddigiek elnyerték a tetszésedet. Később, a színeknek nag jelentősége lesz olvasás közben ;)Időnként igyekeztünk feltüntetni, hogy ki kicsoda, de nyugodtan szólj ránk! ;)
puszi és jó olvasást! :)
De vak vagyok!!!! :(
Most láttam csak hogy szétosztottátok a fejezeteket, hát ezért dominált a te stílusod, hiszen te írtad!
Ezt kifejeztetten én :P
Az arany, a narancsé s a kék az én színeim, meg elvétve a fekete, bár azt mind2-n használjuk.
Arany: Yzarr
Narancs: Yazi
Kék: Elriath
Fekete, egyéb Njk
Jó is hogy szólsz, ezt beírom oldalra :D
Kiegészíteném, hogy itt-ott Ibreath rózsaszínes betűket kapott tőlem.
Fúj, asszonyXD Rosszabbat ki sem találhattál volna a hárpiának XD
Megérdemli! úgyhogy szerintem jóó választás:D:D
Szerintem nincs az a szín ami elég büntetés lenne neki. :)